Termékek

Márkák - Világmárkák
Multifokális szemüveglencse

A progresszív szemüveglencsék perspektívája

Az évek múlásával – ahogyan minden szövetünk – szemünk is öregszik, veszít rugalmasságából. 45 éves kor fölött szemlencsénk már kevésbé képes az alkalmazkodásra, ilyenkor tapasztaljuk, hogy kezünk nem elég hosszú az újságot tartani, olvasószemüvegre van szükségünk, hogy közelre kényelmesen és tisztán lássunk. A szem ilyen típusú „elfáradása” természetes folyamat, ahogyan az ősz hajszálak vagy a nevetőráncok megjelenése is. Bár az öregedési folyamatokat megváltoztatni nem tudjuk, modern világunkban a technológia vívmányainak köszönhetően az ezzel járó kellemetlenségek már hatékonyan enyhíthetőek. Erre a célra fejlesztették ki a progresszív szemüveglencséket, amelyek egyidejűleg teszik lehetővé a közeli és távoli látásproblémák korrigálását.

Mire jó a progresszív lencse?
Sokaknak ismerős jelenet a szemüvegekkel való zsonglőrködés vásárlás közben: homályos az árcédula vagy a ruhacímke, hiszen a távolra látó szemüveg nem ad közelre éles képet. Cserélgetjük a szemüvegeket, miközben az éppen nem használatos okulárét nem tudjuk hová tenni, míg végül már azt sem találjuk, ami az orrunk előtt van: az éppen rajtunk lévő szemüvegünket!

A problémára megoldást jelenthet egy bifokális, azaz kétfókuszú szemüveg beszerzése, amelyben kis belecsiszolt ablak szolgálja a közelre látás élességét. Ennek hátránya azonban, hogy – mivel csak két fókuszponttal rendelkezik – éles választóvonal van a távoli és a közeli dioptriák között, így a köztes terület homályos marad, valamint zavaró a hirtelen képugrás. Köztes távolságra – például ha valaki számítógépen dolgozik – nem használható, mert az átmeneti dioptria érték hiányzik belőle. Szintén a bifokális szemüveg ellen szól, hogy jellegzetes, felismerhető kialakítása miatt nem túl esztétikus, és elárulja a korunkat: öregasszonyossá, öregemberessé teszi viselőjét.

A legmodernebb és egyben legkényelmesebb megoldás
A legmodernebb és egyben legkényelmesebb megoldás a 45 év felettiek látásproblémájára a progresszív szemüveglencse, amellyel zavartalan látómező tárulhat elénk. Ez a multifokális lencse megszámlálhatatlanul sok fókuszponttal rendelkezik, ezért nem csak távolra és közelre, hanem bármilyen távolságra éles képet ad. A progresszív jelző a dioptria fokozatos (azaz progresszív) változására utal.

A kiszélesedett látómező autóvezetés közben is nagy könnyebbséget jelent, mert nem csak a szélvédőn túli világot, hanem a műszerfalat is kiválóan látjuk vele. Nincs többé szemüveg-zsonglőrködés, nincs képugrás, a progresszív szemüveg stabilitást és komfortérzetet ad. A bifokális lencsével ellentétben kívülről ugyanúgy néz ki, mint egy hagyományos szemüveg, nem árulja el a korunkat. Előnye, hogy nagyon tartós, hiszen nem hánykolódik a táska mélyén, hanem egész nap, bármilyen élethelyzetben viselhetjük.

A progresszív szemüveglencsék viseléséhez hozzá kell szoknunk, meg kell tanulnunk a használatukhoz szükséges fej- és szemmozgást. A rövid ideig tartó szokatlan érzést azonban megéri elviselni, hiszen később meghozza gyümölcsét, a progresszív lencse által nyújtott előnyök bőven kárpótolnak érte.

Tippek és tanácsok:
A lencse megszokására nyugodt időszakot – például hétvégét – válasszunk. Reggel, kipihent szemmel kezdjünk neki a tanulásnak.
Abban az esetben se menjen el kedvünk a progresszív lencse viselésétől, ha nem nyújt azonnal megfelelő komfortérzetet – a megszokás napokig, bizonyos embereknél akár 1-2 hétig is eltarthat.
Feltétlenül olyan progresszív lencsét válasszunk, ami mellé az Optika és a  gyártó megszokási garanciát vállal. Ha mégsem sikerül hosszá szoknunk, nem tudjuk elsajátítani használatát akkor lencsetípustól függően  kicserélik más típusú lencsére akár egy olvasó és távoli kivitelre. Így az Ön pénze semmiképpen sem vész kárba.

A különböző kategóriájú progresszív lencsék között jelentős különbségek vannak, ezért álljon itt alább egy kis útmutató:
A legmodernebb lencsék esetében jóval rövidebb a megszokási idő, mert ezeket a természetes szemmozgás és fejtartás figyelembe vételével alakították ki. Így nem kell változtatnunk berögzült szokásainkon.
A progresszív lencsék egyedüli hátrányának tartják, hogy a lencse szélső részein (perifériáján) holt tér van, azaz ezeken a helyeken nem nyújt éles képet. A legújabb fejlesztésekkel ezt a homályos területet minimálisra csökkentették a gyártók. Minél korszerűbb lencsét vásárolunk tehát, annál nagyobb területen látunk élesen, s úgy érezzük, hogy kitárul előttünk a világ. Jó példa erre, hogy autóvezetés közben a külső visszapillantó tükrök használata sem okoz többé problémát.
A szemüvegesek lépcsőn lefelé sokszor bizonytalannak érzik a járást, mert a kevésbé korszerű szemüvegekben torzítva látják, hogy valójában hol van a következő lépcsőfok. A legmodernebb progresszív szemüveg megoldást nyújt erre a problémára is, a fokozatos dioptria-átmenetnek köszönhetően.

A Hoya multifokális lencséinek választéka:

Hoyalux iD : a multifokális lencsék legújabb egyedi tervezésű generációja, teljesen egyénre szabott az elkészítése  mely stabilitást és éles látást garantál.
Hoyalux Summit Pro : a középkategóriás multifokális lencse, mely természetes módon korrigálja a távoli és közeli kép váltásokat.
Hoyalux Summit CD (rövid csatornás): amikor a divat igazán fontos. Ezt a típusú multifokális lencsét kifejezetten a kis, modern keretekhez tervezték. Ez a lencse minden távolságra éles látást biztosít.
Hoyalux Amplitude : standard multifokális lencse, legkedvezőbb áron

Legújabb tervezési technológiák
Az elmúlt években a Hoya számos kutatást végzett, hogy multifokális lencséit tökéletesíthesse. A legújabb fejlesztések a lencse stabilitásának növelésére koncentrálnak, valamint arra, hogy az éles látás minden irányba biztosított legyen. A fényáteresztésen alapuló tervezés tökéletesen kiegyensúlyozott binokuláris látást modellez.

A progresszív tervezések legújabb generációjának kiváló példája a Hoyalux iD, melyet a viselők igényei alapján alakítottak ki, hogy kövesse a szem természetes viselkedését. A Hoyalux iD kiegyensúlyozott látást biztosít minden irányba és távolságra. Függetlenül attól, hogy Önnek milyen erősségű korrekcióra van szüksége a Hoya modern multifokális lencséi éles látást biztosítanak. Győződjön meg erről a saját szemével az ÍRISZ-OPTIKÁBAN!

Egyensúlyban a Hoyalux iD multifokális lencsével

 

Ismerősen hangzik? A betűk elmosódnak, különösen, ha rossz a megvilágítás. Hogy jól lássa, amit olvas, egyre távolabb kell tartania a szöveget a szemétől.

A jelenség neve presbyópia, mely 40 éves kor körül jelentkezik mindenkinél. A presbyópia oka, hogy a szemlencse veszít rugalmasságából, ez azt jelenti, hogy a sugárizmokat jobban kell erőltetni a fókuszáláshoz, és ez nagyon fárasztja a szemet, valamint gyakran fejfájást is okoz.

Önnek azonban ebbe nem kell beletörődnie. A Hoya legmodernebb Hoyalux iD lencséje ötvözi a legfejlettebb technológiát és a viselési komfortot, valamint mindenkor optimális korrekciót biztosít. A Hoyalux iD visszaadja Önnek a fókuszált látás élményét.

Tiszta, természetes látás

 

Hagyományos progresszív lencse                      Hoyalux iD Multifokális

 

 

 

Stabil képalkotás

Hagyományos progresszív lencse                      Hoyalux iD Multifokális

 

 

 

Gyors képváltás különböző távolságokra

Hagyományos progresszív lencse                     Hoyalux iD Multifokális

 

Ha Ön mind közelre, mind pedig távolra szemüveget visel, akkor bizonyára észre vette, hogy ezek nem garantálnak tökéletes látást. A távoli és közeli váltások megerőltetőek lehetnek, és a képet torzítottan érzékeli, ettől pedig bizonytalan érzése lesz.

Ha Ön tapasztalt már hasonlót, akkor Önnek a Hoyalux iD lencsére van szüksége. A Hoyalux iD lencse nyújtotta előnyöket több, mint 1 millió ember élvezi a világon nap mint nap. A Kiegyensúlyozott Látáskontrol alapelvén készült Hoyalux iD progresszív lencse stabil képalkotást biztosít, a torzítást, pedig, az abszolút minimumra csökkenti.

Mindez azt jelenti, hogy a Hoyalux iD viselésével Ön visszakapja a látás és a mozgás szabadságát.

A Hoyalux iD progresszív lencse több változatban kapható. Kérje Optikánkban látszerész kollégánk segítségét, aki a rendelkezésre álló bemutatóeszközökkel demonstrálni tudja Önnek a Hoyalux iD nagyszerűségét és örömmel látja el Önt hasznos tanácsokkal az Önnek legmegfelelőbb választást illetően.

Merci      2011 június 30