Szolgáltatások
Szemészeti szűrővizsgálat

Látásunk évenkénti ellenőriztetése legalább olyan fontos, mint más egyéb betegségek megelőzésére igénybe vett szűrővizsgálatok. A látás romlása legritkább esetben hirtelen bekövetkező esemény – ilyen esetben haladéktalanul keresse fel szemészorvosunkat, Dr. Prohászka Ilonát – általában viszonylag lassan kialakuló folyamat. Így sokszor már csak a vizsgálat során szembesülünk azzal, mennyivel jobb is lehetne a látásunk a megfelelő korrekció használatával.

 

A rendszeres látásellenőrzés igénybevétele azért fontos, mert mielőbb kiderülnek az elváltozások, annál jobban kezelhetőek. Kevesen tudják ugyanis, hogy a szemvizsgálat nem csupán a látás ellenőrzésre szolgál, hanem segíthet más betegségek feltárásában is (pl.: szürkehályog, zöldhályog, magas vérnyomás, cukorbetegség). Ezen elváltozások kialakulásának veszélye 40 éves kor felett fokozódik, ezért javasoljuk, hogy évente keressék fel vizsgálónkban szemorvosunkat aki a szemének teljeskörű vizsgálata után készséggel ad felvilágosítást szemének állapotáról.

 

Üzletünkben felkészült szakemberekhez fordulhat látásproblémáival, Dr Prohászka Ilona szemészfőorvos-kontaktológus és Pozsonyi Ildikó optometrista-kontaktológus várja kérdéseiket. Készséggel állnak rendelkezésére, ha úgy érzi panasza van a látásával kapcsolatban. Látszerész kollégáinkkal együtt megtaláljuk az Önnek legmegfelelőbb megoldást látásproblémája orvoslására.

 

Az ÍRISZ-OPTIKÁBAN végzett szűrővizsgálat három részből áll. Egyrészt computeres szemvizsgálatból, ahol a legmodernebb eszközök segítségével állapítjuk meg a dioptria meghatározásához szükséges alap adatokat, majd a hagyományos – próbaszemüveges módszerrel választjuk ki az önnek legoptimálisabb dioptriát. Ez után történik a szem első és hátsó felszínének behatóbb vizsgálata. Szakembereink az Ön igényeinek megismerése után javaslatot tesznek a megfelelő látásjavító eszköz kiválasztására, legyen szó akár szemüvegről, akár kontaktlencséről. A vizsgálati eredményeinkre MINDEN ESETBEN garanciát vállalunk.

 

Speciális szűrővizsgálati lehetőség: Szemnyomás mérés!
Ez egy fájdalommentes néhány percet igénybe vevő vizsgálat, melyet vizsgálónkban szemének orvosi vizsgálata során plusz költség megfizetése nélkül elvégzünk.

 

A megemelkedett szemnyomás érték az első tünete lehet a zöldhályog nevű szembetegségnek. Ezért nagyon fontos lenne, hogy mindenki, aki elmúlt 40 éves, évente, de legalább 2 évente ellenőriztesse szemnyomását. Ha családjában már előfordult ez a szembetegség, akkor életkortól függetlenül tanácsos ezt a szűrővizsgálatot elvégeztetni!

levente      2011 május 31